13.rész

Időközben pedig eljött a téli szünet. Azok után, hogy kiderült Szandi teljes mértékben hetero és csak barátként tekint rám nem volt senki olyan, aki lekötötte volna a figyelmemet. A napjaim üresen teltek. Olyan volt, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot, mintha belül üres lennék. A karácsony is borzalmas unalmasan telt egyedül, csak arra tudtam gondolni, hogy mindenkinek van valakije, de ez biztos csak a sors, hogy nekem nincs... Elkezdtem egyre jobban megnyugodni, és szinte már magamon is meglepődtem, hogy nem gondolok senkire, és, hogy szinte már eszembe se jut ez a téma. Egész nap a youtube-t bújtam és nagyon megkedveltem egy videóst. Minden napra volt egy srteamje ami lekötötte a figyelmemet. Az összesen ott voltam és nagyon tetszettek. Az angol tudásom nem a legstabilabb ezért segítséget kértem olyanoktól, akik tudnak angolul, köztük Szanditól is. A végén, amikor végeztünk elsütöttem a HATALMAS nagy "Szerelmem" poént. Poénnak vette. Aztán mindent leszarva megírtam neki, hogy:
 -Szeretlek. Erre ő csak annyit írt, hogy: 
-Ne kezdjük megint. :( -Összetörte a szívemet, ismét. De én vagyok a hülye, mert kínos helyzetbe hozom ezzel, de... Ezt csak azok tudják, akik már éltek át ilyet. Olyat, hogy egy pár ember tudja csak megbolondítani őket, de azok nagyon. És amikor már lelkileg az övé vagy, közli veled, hogy bocsi, de... én csak barátként szeretlek. És TE vagy az, aki elbaszod a barátságotokat, azzal, hogy hagyod, hogy beleszeress, aztán nem tudsz csak állni és mosolyogni, hogy oké, én is így gondoltam, mert rohadtul tudod, hogy nem. A végén az a legszebb, hogy bűntudatod van, mert szereted és tudod, hogy milyen kínos helyzetbe hozod ezzel, ezen kívül még... Még fáj is... Kegyetlen szar. És nagyon jól tudom, hogy nem olvasod ezt a blogot, de ha mégis egyszer valamikor... Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, és sajnálom, hogy ennyiszer kínos helyzetbe hoztalak, és azt még jobban, hogy elbasztam... Elbasztam a barátságunkat. Remélem megtudsz bocsájtani nekem, szeretlek. 

12.rész

Alig bírtam másnap felkelni. Nagy nehezemre esett, de mégis sikerült. Mikor beértem az iskolába gyorsan közöltem a "TERVEMET" a barátnőimmel, akik persze úgy tudták, hogy csak átverésből bevallom Szandinak, hogy szeretem. Erre persze mindenki rábólintott, sőt még biztattak is, hogy csináljam. A baj csak az volt, hogy Szandi nem volt sehol. Amikor becsöngettek bejött a terembe az egyik osztálytársunkkal, de amikor kicsöngettek már mentek is a folyosóra beszélgetni. Emiatt a váratlan és szokatlan helyzet miatt, ez az egész nagy "ÁTVERÉS" elmaradt. Mikor hazaértem iszonyatosan csalódott voltam. Nem esett valami jól, hogy nem tudtam végrehajtani azt, amit elterveztem.... Van egy közös kis szűk csoportunk az egyik közösségi portálon, amiben csak a legkedvesebb barátaim vannak. Ebben a csoportban beszélgettünk, amikor előjött egy lehetőség. Gyorsan írtam a barátnőmnek, hogy mi lenne ha privátban, az egyik közösségi oldalon vernénk át. Ő nagyon lelkesedett, de én még jobban. Ebből a nagy átverésből csak annyi derült ki, hogy ő 100%-ig CSAK a fiúkat szereti. Mi ezen a barátnőmmel nagyon jót nevettünk, és közben Szandi is, de ez csak a felszín volt. Én legbelül zokogtam, kívülről mégis nevettem. Szörnyű volt. Szörnyű volt visszagondolni arra, hogy milyen dolgokon mentünk keresztül, és hogy milyen félreérthető dolgokat, milyen félreérthetően viselkedett velem. De most már mindegy. A legjobb viszont az egészben az, hogy mindenki poénnak fogta fel az egészet, kivéve én, de én saját magam előtt nem tudok beégni. Így nem is számít. 
Elkezdett ezek után úgy hívni, hogy "Szerelmem". Ez vegyes érzelmeket táplált bennem. Egy részről imádom, hogy így hív, másrészről pedig gyűlölöm. Megmondtam neki, hogy csak akkor hívhat így, ha be is bizonyítja, hogy így van. Persze ebből egy nagy vicc lett az egész, de ha jól láttam komolyan vette, és ha úgy nézzük, akkor ez egy nagyon jó flörtölési lehetőség is egyben. De kezdem azt érzeni, hogy nem akarok tőle semmit, mert tudom, hogy köztünk soha nem is lehet, és nem is lesz semmi. Ennek ellenére azt tudom mondani, hogy ez egy jó nap volt! Azért az ici-pici szívemet összetörték....

11.rész

Másnap reggel felébredtünk, nem beszéltünk arról, amit Szandi mondott. Megreggeliztünk, szép csendben. Nem tudom, hogy azért voltunk-e csendeben, mert senki sem akart az előző este elhangzottakról beszélni, vagy egyszerűen még csak annyira reggel volt, hogy kedvünk sem volt. Miután megreggeliztünk felöltözött és elment. Nem tudtam mit kezdeni az esettel. Egy hét elteltével az osztállyal moziba készülődtünk. Az első három órát lekésve, a fogszabályzás miatt, beértem a negyedik óra kezdése előtt pár perccel. Amikor megérkeztem egy nagyon kellemes meglepetés fogadott, ugyanis Szandi megvette nekem azt a csokit, ami nem rég bukkant fel a piacon, és nekem még nem volt alkalmam venni. Ezt a nagy örömömet, egy puszival az arcára fejeztem ki. Amikor beértünk a moziba egyértelműen Szandi mellett ültem. A film meglehetősen unalmas volt... Feliratos volt az egész és se kedvem, se erőm nem volt az olvasáshoz, így nem sokat értettem belőle. A film közepén valamit mondott Szandi, és elég gyorsan közeledett a fejem felé, mintha megakart volna csókolni. Én persze bepánikoltam, elfordítottam a fejemet és csak megöleltem. Amikor vége lett a filmnek kikísért a buszmegállóba, és egy puszival köszöntem el. Számomra ez egy különleges nap volt. Eljött a hétvége és semmit sem csináltam. 

Vagyis.... Egy valamit igen. Tervezgettem a hétfői nap eseményeit. Rafinált módon kiderítem, hogy Szandi úgy érez-e ahogyan én, bármiféle félreértés, és kínos szituáció elkerülésével. Nagyon kíváncsi leszek a holnapi nap eseményeire. Lehet, hogy a hétfő nem is olyan s

zar....

10.rész

Egy hét elteltével elérkezett a hétvége. Arra gondoltam, hogy mi lenne ha... Ha elhívnám Szandit hozzám? A szüleimmel élek, mivel még kiskorú vagyok, és egyáltalán nem tudnak arról, hogy mi van... Szóval, miért ne hívhatnám el az egyik "barátnőmet"? Megkérdeztem Szandit és igent mondott. Boldogan vágtattam haza, hogy a szüleimtől is engedélyt kérjek, de nem igazán akartak beleegyezni,. amiatt mert sok dolgozatot írtunk a jövőhéten. Hosszas  nyöszörgés és rábeszélés után csak belementek, mert bevetettem a ,,Majd tanulunk együtt, ő úgyis jobb tanuló, tud segíteni!" szöveget. Ez pénteken volt, így szombat délelőtt átjött Szandi. Minden rendben ment, nem volt semmi gond, elvoltunk, Xbox, pc minden volt, ami csak kellett. Nagyon jókat játszottunk egymással, és akár egymás ellen is egy-egy játékban.. Sokszor ő nyert, persze csak azért, mert hagytam! Néztünk filmet is, egyértelműen vígjátékot, amin lehet nevetni! Ő is, és én is megmutattuk egymásnak a kedvenc filmjeinket. Az ő kedvenc filmje egy magyar film, a Csapd le csacsi, amiért én is rajongok, persze nem ez a kedvencem. Az én kedvenc filmem a Horrorra akadva5. Nagyon örültem, mert nagyon tetszett neki, sokat nevetett rajta. Sok olyan kétes helyzet volt, amikor a console-al játszottunk, hogy én nyertem vagy esetleg nyerésre álltam és Szandi nevetve átkarolt, persze azzal a szándékkal, hogy megtudjon lökni, vagy esetleg csak elvonja a figyelmem. Többször megpróbált viccesen fellökni, aminek az lett a vége, hogy én a földön fetrengtem,. ő meg rajtam feküdt,-egyértelműen ő nyert.
Amikor elérkezett az este jól elbeszélgettünk a sötétben, és azt mondta, hogy kedvel. De hogyan kedvel?? Úgy, mint barátnőt, vagy úgy, mint BARÁTNŐT?  Nem igazán szeretem a kételyeket, de most teljesen a kételyek gödrében voltam és csak az orrom látszódott ki, hogy kapjak levegőt. 

9.rész

A következő napokban kicsit rosszabbul érzetem magamat a kelleténél. Fájt a hasam és a hátam. Nagy nyösztetés után rávettem magamat, hogy elmenjek az orvoshoz. Azt mondta, hogy megfázott a petefészkem és emiatt feküdnöm kell három napig, pihenni és melegíteni kell a pocakomat. Az egészben az a legrosszabb, hogy nem mehetek iskolába és nem láthatom Szandit... Sok-sok olyan dolog van kettőnkkel (már ha lehet ezt mondani, lehet az pontosabb lenne, hogy velünk) kapcsolatban, ami elgondolkodtató. Néha úgy érzem, hogy azt érzi, amit én és már csak a korlátoltságok miatt nem mondtuk még ki, hogy igen, máskor pedig, olyan mondatokat mond, amivel ugyan nem teljesen egyértelműen, de azt igazolja, hogy ő minden csak nem "más". Fogalmam sincs arról, hogy mit érez, vagy hogy mit gondol... és azt hiszem ez a legbosszantóbb az egészben. Ja! Igen, és az, hogy ezt kitudja meddig nem is tudom tovább bogozni, mert nem találkozunk. Gyorsan eltelt ez a nap is. Ami az egészben a legjobb volt, hogy még az előző nap csináltunk közös képeket Szandival, és a nagy unalmamban volt mit nézegetni. Annyira jó volt magunkat látni, és alig bírtam elaludni a gondolatától. Másnap ugyanúgy éreztem magamat, mint az előtte lévő nap, és egyáltalán nem hatott a gyógyszer, és a melegítés sem. Ez egész pontosan azt jeleni, hogy valószínűleg egész héten megyek iskolába, ennek következtében pedig, nem találkozok Szandival, ami az őszintét megmondva nem jó,-egyáltalán nem. Viszont a másnap nagyon jó alkalom volt arra, hogy egy elég messze lakó legjobb barátnőmmel beszéljek. Róla annyit kell tudni, hogy Lettinek hívják és három éve költözött ki Olaszországba. Nagyon sajnáltam, amikor elköltözött, de az volt a legironikusabb, hogy egyszerre költöztünk, csak én egy másik városba, ő meg egy másik országba. Még egyszer sem voltam kint nála, de ettől függetlenül ő már többször is volt az új lakhelyemen. Felhívtam Skypeon és elmondtam neki mindent, de tényleg mindent. Nagyon jól fogadta,. de azért kellett neki az az öt perc, amiben felfogta, és abbahagyta, hogy:
-Háhá! Persze!,-és még a,-Most ugye csak viccelsz?-Most viccelsz ugye?,-aztán több utalás után is még jött ez a tipikus,-Nyugodtan mondd, el ha lezbi vagy, nem, baj! Én a legjobb barátnőd vagyok elmondhatod!,-aztán miután elmondtam nem hitte el, ez teljesen ironikus, és tipikus... De azután a bizonyos öt perc után végre felfogta, és teljesen jól fogadta. Azt azért közölte velem, hogy én vagyok annak az élő példája, hogy egy ember, akiről felépítünk egy képet, milyen szinten,-milyen módon tudja lerombolni, összetaposni, összegyűrni, lenyelni, majd jól kiszarni azt, amit eddig gondoltunk róla, és mikor már azt hittük, hogy ismerjük kiderül, hogy nem. Ezután az egyetlen fiú barátomnak, aki a történetesen a másik legjobb barátom, neki is elmondtam, és tőle nem ilyen reakcióra számítottam...

8.rész

Már elértünk a hét utolsó napjához, a péntekhez. Az órára, és arra, hogy kinyissák az ajtót, vártunk. Sajnos nem volt a terem előtt pad, ezért leültem a földre. Mellém ült Szandi is, és közben megétkezett, ha mondhatom így. Valami fornettis szart evett és amint végzett, az első gondolata az volt,-persze csak azután, hogy egy igényes kis gombócot formált belőle-, hogy hozzám vágja. Én ugyanígy visszadobtam, majd ő is még egyszer. A legjobb az volt az egészben, hogy eközben, pontosabban előtte épp egy párbeszéded folytattam, ami miatt kicsit ingerültebb lettem. Jó erősen összegyúrtam, majd lefogtam Szandi fejét, miközben azt kiabáltam: -Most megetetem veled! Amint épp azon ügyködtem, hogy megetessem vele és lenyomjam a torkán rám esett, olyan mértékben, hogy lefejelt, vagyis az arcunk és az ajkaink összeértek. Ebben már csak az volt a jobb, hogy az egyik osztálytársam, Gabi elkezdett kiabálni, hogy: -Fúúj ezek smároltak. Erre egy egyszerű reakcióm volt: -És akkor mi van? Természetesen erről szó sem volt, de nagyon humoros volt. Egyértelműen a többieket is megihlette Gabi kijelentése, és azzal vicceskedtek, hogy mennyünk szobára stb, stb. Szerintem nagyon vicces helyzet volt, és ha belegondolok még élveztem is! Miután hazaértem az iskolából elkezdődött bennem valami üresség, ami a hétvége közeledtével egyre nagyobb lett. Próbáltam rajzolni, de nem ment. Nem tudtam semmit csinálni, a játék sem kötött le. Lehet, hogy hiányzik valaki? Vagy mi ennek a magyarázata? Csak feküdtem az ágyamon és nem csináltam semmit. Lestem a földet, miközben azon gondolkodtam, hogy miafasz?! Most komolyan hiányzik Szandi?? Vagy... Csak az idő miatt van, azért, amiért esik az eső? Vagy.... Fogalmam sem volt, de azt tudtam, hogy egy baromi nagy fekete lyuk, egy űr van bennem. Elgondolkoztam, hogy valójában nem szeretem a lányokat, ergo nem vagyok leszbikus. Az utcán is csak a fiúkat nézem meg, de Szandi lány, és ugyanazt, sőt még nagyobb kötődést érzek iránta, mint egy fiú iránt. Akkor most ez hogy van? Most ez mi? Nem igazán értem.....

7.rész

Kicsit összeszedtük magunkat, elővettem egy doboz Marlborot és rágyújtottam. Észrevettem, hogy Nati nagyon méreget. Nem igazán értettem, de egy szót sem szóltam. Egyszer csak mellém ült. Közelebb hajolt, egészen a fülemig, olyannyira, hogy az ajka hozzáért a fülemhez. 
-Szerelmes vagyok.-suttogta. Meglepődtem és hirtelen mozdulattal arrébb ültem. Néztem rá, szinte rémülten.
-Nyugi már! Csak ugrattalak!-nevette el magát.
-Rohadtul nem volt vicces, oké?!-néztem rá komoran. 
-Csak kíváncsi voltam, hogy valójában olyan homofób vagy-e, mint amilyennek látszol.
-Mi az, hogy amilyennek látszok?-kérdeztem.
-Hát csak rád kell nézni.-jelentette ki.
-Tudd, hogy mindig megtudok újulni, és nagyon sok mindent nem tudsz rólam, annak ellenére, hogy a gondolataim hetven százalékát tudod. 
-Miért nem mondod el azt a maradék harmincat is?
-Csak.
-Csak? Hát, jó.-már nem volt olyan vidám.
-Azért, mert nekem is kellenek titkok, jó? De hallod... inkább add a poharadat töltök még egy kis bort és jobban leszel.-mosolyodtam el.
-Nem kell. Idd meg, most mennem kell.-és ezzel a mondattal bezárulva elment. Nem igazán értettem a problémáját, de őszintén szólva nem is nagyon érdekelt. Ottmaradtam egyedül. Néztem az eget, és közben azon gondolkoztam, hogy mi az, amit nemhogy Nati, de még én sem tudok magamról. Sajnáltam, hogy egy ilyen apróság miatt összevesztünk, de hát most na. A hatalmas csöndet az egyik nagyon jó barátnőm, Szandi törte meg. 
-Szia, Alex!-köszönt vidáman.
-Szia, Szandi! Mit keresel itt?-kérdeztem lepetten. 
-Csak gondoltam átjövök. Az előbb láttam Natit elviharzani. Mi történt?-kíváncsiskodott.
-Áhh, semmi. Gyere, ülj le! Hozok egy poharat, mindjárt jövök!
-Rendben.-mikor visszaértem félig töltöttem a poharát. 
-Cigit?-ajánlottam fel.
-Nem köszi, én nem dohányzok!
-Nagyon jól teszed! Büszke vagyok rád!-nevettem fel.
-A művészeknél alapkövetelmény, hogy igyanak, dohányozzanak és, hogy furik legyenek?-kérdezte vicceskedve.
-Nem. Ilyen vagyok, What a problem?
-Nothing.

-Én is úgy gondoltam!-kacsintottam rá. Ezután még beszélgettünk kicsit. Mellém ült, én pedig lefeküdtem és a combjára tettem a fejem. Egy furcsa érzés fogott el. Még soha nem éreztem ilyet. Nagyon jól éreztem vele magamat... Túl jól. És ekkor jöttem rá, hogy ilyen érzés az, ha szerelmes az ember. De hát ez lehetetlen. Ilyen nincs. Ahogyan Nati is mondta, én teljesen homofób vagyok és az úgy van rendjén! Ez mégis... Áhh, biztos csak a hormonok, fogtam rá, és nem törődtem vele tovább. Amikor hazament, még gondolkoztam ezen egy kicsit, de semmi.

Másnap mentem az iskolába, inkább csak vánszorogtam. Minden ugyanúgy ment, kivéve, hogy Szandira már nem tudtam úgy nézni, mint tegnapelőtt. Sokkal nagyobb melegséget (szó szerint) éreztem. Nem is tudom. Szégyellem, vagy nem? Mit fognak hozzá szólni a szüleim?-Ja, hogy leszarom?!-Mit fognak gondolni az emberek?-Ja, hogy ezt is?-Ez lennék én? Én mégsem vagyok meleg. Biszexnek hamarabb mondanám, mert a fiúk felé még mindig nagyobb érdeklődést mutatok. Nem csak megjátszásból, hanem, mert úgy érzem. A lányok nem is tetszenek, csak ez az egy. Akkor ez most hogy van? Mi van velem? 

6.rész

Másnap kimentem az egyik legjobb barátnőmmel, Natival a gangra. Elbeszélgettünk, elborozgattunk, jól éreztük magunkat. Elkezdtünk beszélgetni. 

-Milyen a suli szerinted?-kérdezte érdeklődve.

-Jó. Nagyon jó, mindenkit nagyon szeretek benne. És még a tanárok is egész jók!-mondtam nevetve.

-Egész jók?-nézett rám értetlenkedve.

-Igen! Tudom...tudom, hogy nem szoktam ilyeneket mondani, de most ez van.-mondtam határozottan.

-Akkor most nekem is kéne mondani valami szokatlant?-kérdezte félmosollyal az arcán.

-Ha akarsz...-és már akkor tudtam, hogy valami nagyot akar mondani. Azt még nem tudtam, hogy mit, de mindenre számítottam, csak erre nem.

-Tudod, hogy....-belekezdett, de hirtelen elakadt a szava.

-Hogy? Micsodát?-néztem rá megértő tekintettel, hogy önbizalmat nyerjen és kinyögje a mondanivalóját. 

-Azt, hogy még nem volt fiúm. És...-ismét csend uralkodott.

-Igen tudom, és??-egy fél perc néma csendet törtem meg, kissé türelmetlen hangnemben, de nem akartam nagyon durva lenni, nehogy ráijesszek és magába fojtsa a szót.

-Hát... Nem véletlenül. Alex... Leszbikus vagyok.-amint kimondta, becsukta a szemét és félve várta a reakciót. Egy pillanatra elgondolkoztam. Ennyire előítéletes és durva vagyok? Annyira előítéletes és durva vagyok, hogy a legjobb barátnőmnek félnie kelljen a véleményemtől, vagy inkább a véleményem kifejtésének formájától? Komolyan, ennyire? Csak bámultam. Néztem rá, s egy szót sem szóltam. Azt vártam, hogy mikor nyitja ki a szemét. Egy perc múlva kinyitotta. Néztem rá, s ő rám. Nem tudom mit mondhatnék neki, hogy legközelebb, ha valami fontosat mond el nekem ne kelljen becsuknia a szemét, és úgy várni a véleményemet. 

-Tudom.-mondtam teljesen higgadtan, mint aki uralja a helyzetet, közben pedig belül vívódtam, hogy hogyan nem vettem eddig észre?!

-Tudod??-kérdezte döbbenten. 

-Igen. Én így szeretlek.-mondtam, majd átöleltem. Nem tudtam mást mondani. Egyszerűen, annyira le voltam döbbenve, közben pedig nem szerettem volna, ha ebből a teljes lelki káoszból észrevenne valamit is. Csak öleltem és simogattam a hátát megértően.

-Nagyon örülök, hogy te vagy a legjobb barátnőm, Alex. Akárki, akármit mond, hogy milyen rossz vagy, és milyen szabad szájú, akkor is te vagy a legjobb ember, akit csak ismerek.-mondta, s közben megcsillantak a könnycseppek a szeme sarkában. 

-Ezt csak azért mondod, mert még nem láttál eleget a világból!-nevettem el magamat, és közben letöröltem a könnycseppeket, amik a szemében gyűltek. Ezzel fel is oldottam a megható pillanatot, szándékosan, mert biztosan én is elsírtam volna magamat, és én nem sírok! 

5.rész

A reggelem jól indult, jól kialudtam magamat. Nem igazán hatott meg a történet. Ettől függetlenül nem szerettem volna összefutni "senkivel". Mikor beértem az iskolába egyből az iskolai dolgozóval futottam össze legelőször, mondom perzseeeee...... EGYÉRTELMŰŰ. A napom igenis jól telt. Nem volt vele semmi bajom ennek ellenére még mindig kerültem mindenkit, aki "olyan" volt. Sokan csak nevettek ezen a történeten... Feltűnően csak nekem nem volt vicces. Zavart. Zavart az, hogy nem úgy volt, ahogy kívülről látszott.

Eltelt egy, majd kettő hét. Már csak egy hét volt  az őszi szünetig. Azt tervezgettem, hogy milyen lesz a hajam. Elmentem a fodrászhoz és levágattam a hajamat és befestettem vörösre. Szerintem baromi jól áll. Ezzel nem csak én voltam így. Egy fiúnak is feltűnt. Elkezdtünk beszélgetni. Sokat beszélgettünk, mire odajutottunk, hogy ebből a "barátságból" lehet valami. Ezzel egy baj van csak... Én csak magamat szeretem. Nem olyan vagyok, aki szeret másokat, mármint egy kapcsolatra teljesen alkalmatlan vagyok. Szeretek segíteni az embereken, szeretem őket megérteni, és szeretem őket. DE nem úgy! Szóval még fogalmam sincs, hogy mi lesz... Az a baj, hogy kevesen tolerálják azt, aki vagyok.

Nem azért, mert akkora szar vagyok vagy ilyesmi, csak máshogyan gondolkozok, mint a legtöbb """""""""""NORMÁLIS""""""""" ember. Mert, ha valaki kilóg a sorból és nem úgy viselkedik, nem úgy néz ki, nem úgy gondolkozik, mint a többi ember, akkor vagy hülye, vagy leszar mindent, vagy bolond. Pedig... Rohadtul nem. Attól, hogy nem akadok fent minden kis szaron, és nem úgy látom a dolgokat, mint mások, hanem kicsit lazábban, sőt egyáltalán nem komolyan véve, ettől még nem vagyok se hülye, se bolond. Csak egyszerűen TELJESEN minegy, hogy valaki mit csinál. Hogy miért? Azért, mert csinálsz valami hülyeséget, aztán felszállsz a buszra, senki nem ismer, senki nem tudja, hogy mit csináltál. Ha egy sokkal nagyobb baromságot csinálsz, akkor felszállsz a buszra ismer 1-2 ember, de attól még a többi 30 ember nem, és nem is tudják, hogy ki vagy. Nem azt mondom, hogy emiatt elkell menni bankot rabolni és vagy bejön vagy nem, hanem, hogy azok az apró és néha nagyobb hibák NEM hibák!! Egyszerűen csak az élet része! Mert ha nem lennének ilyen "hibák", akkor nem lenne kinek miről beszélni, nem lenne min aggódni, nem lenne min gondolkozni. És addig a jó, amíg az ember gondolkozik. Mert ha nem gondolkozunk, akkor nagy baj van! Nincsenek az életben hibák! Olyan és akkora "hiba", nevezzük inkább történésnek vagy eseménynek, ami az egész világot bejárja és az egész világ addig fog emlékezni rá, míg az a generáció ki nem hal. Akkora sincs, hogy a föld összes embere megutáljon vagy a társadalom teljesen kitaszítson! Nincsenek HIBÁK! (Ettől függetlenül nem kell elmenni lopni, vagy nem kell sittre kerülni, nem kell gyilkolni, de ezek a nagyon apró történések/események nem akkorák, hogy HIBÁNAK nevezzük!) 

4.rész

Másnap egy kicsit jobban érzetem magamat a kelleténél és bent maradtam a barátaimmal a városban a suli után. Bementünk vettünk egy táskát, majd beálltunk a buszmegállóba. 5-en voltunk, így körbe álltunk. Nagyon nevettünk, beszélgettünk, viháncoltunk. Egyszer csak az egyik társunk észrevette az egyik iskolai dolgozót. Elkezdtünk róla beszélni, mert az egyik tagunk nem tudta, hogy ki ő, így elmagyaráztuk neki. Ezek után az egyik volt osztálytársamról elkezdtünk beszélgetni. Nagyon sok mindenen HANGOSAN nevettünk, mert nem lehet, vagy mivan?! Ezek után nagy nehezen jött a busz és felszálltam rá, pont az iskolai dolgozó után. Egy kis idő múlva megkérdezte, hogy abba az iskolába járok-e, amiben ő is dolgozik, én pedig igennel feleltem. Megkérdezte, hogy melyik osztályba. Elmondtam. Nem kérdezett mást. Kicsit furcsállottam és alapból is, kiadtam valakinek az adataimat, csak nem tudom kinek..., így megkérdeztem, tőle, hogy ő tanár-e vagy mivan, mert hát na... Nem adott rá választ, csak azt közölte, hogy szólni fog az osztályfőnökömnek, mert mindent hallott. Én így lestem, álltam és lestem. Ő elfordult, így megkocogtattam egy jó félperc múlva a vállát és elnézést kértem tőle, ha esetleg valamivel megbántottuk, de meg sem hallgatott. 
*megkocogtattam a vállát* -Elnézést szeretnék kérni, ha... *belevág* -Nem semmi! Majd holnap az osztályfőnökkel! -Jól van nem azért csak... *belevág* -Persze-persze, persze..... Mondom majd holnap az osztályfőnökkel! 
Hááááááát, okéééééééééééééé......... Most mit erőltessem?! Azt szerettem volna neki mondani, hogy elnézést kérek, ha valamivel megbántottuk és esetleg valamit magára vett abból a beszélgetésből, de ha nem is érdekli, mit csináljak?! Nem lehet neki megmagyarázni, és nem is akarom! Nincs mit megmagyarázni! Mihelyst hazaértem szóltam a szüleimnek, hogy számítsanak valami jó kis osztályfőnökire, vagy egy szaftos igazgatóira. Másnap egyel hamarabbi busszal bementem az iskolába a többiekkel együtt és vártuk az osztályfőnököt. Mikor megérkezett egyből lerohantuk, de ő közölte velünk, hogy előbb levetkőzik, aztán beszél velünk. Ez így is történt. Mondtuk neki, hogy tegnap történt egy iszonyúan kellemetlen félreértés, de ő már mindent tudott, hisz már tegnap felhívta az iskolai dolgozó. Elmondtuk neki, hogy hogy történt, és hogy semmi rosszat nem mondtunk, csak nevettünk, meg pluszban még nem is róla beszéltünk, azért a nevét meg az, hogy ott dolgozik a suliban csak ellehet mondani nem?! Na, de ez teljesen mindegy, mondta az osztályfőnök, hogy ő nem volt ott, de mind a két felet megérti, de így is egy osztályfőnökit kell adnia nekünk, és hogy így is örül, hogy megtudták beszélni, hogy csak magunk között rendezzük el ennyivel. Én úgy érzem, hogy mindegy, mert én és a társaim tudjuk, hogy hogy volt, mit mondtunk és kire. Senkit nem szidtunk, senkit nem rágalmaztunk, semmi ilyen nem volt, mint ahogy ellett mesélve. Jó, figyelmeztessenek szóba, de azért sem rágalmazás nem volt, sem szidás, sem semmi olyan, amiből ekkora ügyet kellett volna csinálni. De nem baj. Egy osztályfőnöki figyelmeztetést kaptam, és ennek az a következménye, hogy nem lehet ebben a félévben már 5-s magatartásom. Tragédia. Valószínűleg nem emiatt fogom felvágni az ereimet és nem leszek öngyilkos... sokak bánatára.... Már jól kezdem ezt a félévet gondoltam magamban, és lefeküdtem aludni. 

3.rész

Miután határozottan közölte velünk az osztályfőnököm, hogy nem bízik már bennünk, azt is mondta, hogy felhívja a szüleimet. Erre nem tudtam egyszerűen mit mondani. Csak támogatni tudom. Nem fogok a szüleimnek sem hazudni, elmondok nekik is mindent. Mikor hazaértem nem éppen a legjobb hangulatban vártak rám. 
-Sziasztok, megjöttem!-kiabáltam be a nappaliba.
-Sziaaa!-kiabált vissza egy női hang, ami valószínűleg anyukámé.-Gyere csak! Mi volt ma a suliban?-kérdezte kíváncsian és határozottan. 
-Háát..... Biztos elmondott már mindent az osztályfőnök, nem tudok már újat mondani...-mondtam.
-Ne legyen ekkora a szád! Mit csináltál? Lehet, hogy az osztályfőnököd elmondta, de szeretném tőled is hallani!-parancsolt rám.
-Okés....-mondtam, majd elmeséltem neki mindent részletesen.
-Az órákon kéne normálisan viselkedned! Ne szemtelenkedj a tanárnővel sem, mert meg fog buktatni, de akkor neked véged!-mondta anyám mérgesen.
-Jóóó!!-mondtam nyűgösen.-Most már mehetek?-kérdeztem türelmetlenül.
-Nem! Most megvárjuk apádat neki is elmondasz mindent!
-Ahhhj....... Mondd el neki te! Leszarom!-és ezzel kimentem a nappaliból. Hallottam ahogy anya kiabálja a nevem és hogy menjek vissza, de egy cseppet sem érdekelt. Akkor nem. 
-Mi bajod van?!-rontott be anyám a szobámba. 
-Semmi! Hagyjál mááár! Faszom, hogy állandóan pesztrálni kell..... Nem hiszem el!-keltem ki magamból. 
-Ne beszélj így! Én értem, hogy kamaszkor, meg 17 leszel, meg minden de akkor sem engedheted meg ezt magadnak!-utasított.
-Ühümm..... 
-Egy fiú van a háttérben?-kérdezte kíváncsian, mint ha úgy érezné jó nyomon jár. 
-És ha igen? Akkor sincs semmi.-mondtam úgy, mint ha igaz lenne, persze semmiféle fiú nincs.
-De ezt megtudjuk beszélni, segítek bármiben!-mondta szinte már aggódva.
-Uhhh.. Akkor nincs semmi pasi!-mondtam megijedve.
-Na most van vagy nincs?
-Lehet van, lehet nincs, kitudja...-mondtam mosolyogva.-Viszont most megyek, sziaaa!-köszöntem el gyorsan.
-Hová mé..? *Ajtó csukódás* Már nem vártam meg a kérdés végét sem, csak siettem. Nem tudom merre megyek, hová tartok, csak megyek egyenesen, majd kilyukadok valahova. Az erdő felé tartottam. Kell egy kis kikapcsolódás. Elakarok szakadni mindentől! Mindentől, amiben gondolkozni kell. Én csak ÉLNI akarok és NEM TÚLÉLNI! ÉLVE AKAROK MEGHALNI! Nem tudok így élni. Így csak létezni lehet. Mindig jön újabb,-és újabb lehetőség. Ezt most elbasztam?! Jön nemsokára egy újabb ugyanilyen lehetőség és akkor majd jól fogom csinálni! Kijavítom! Nincs semmi sem veszve! Ezt kellene mindenkinek megérteni, hogy az életünk egy kör. Ebben a körben megyünk körbe köre és újra megkapjuk ezeket a lehetőségeket. MINDEN kijavítható! Nem megyek be ma a iskolába? Holnap bemegyek! Összedől a világ? Nem. Egy igazolatlantól összeomlik az életem? Nem. Történik valami? Nem. Akkor?! Hol itt a kérdés?! Miután gondolkoztam egy kicsit és kiszellőztettem a fejemet elindultam haza. Otthon persze apámnak is magyarázkodnom kellett volna, de én csak álltam és pozitívan, mosolyogva, boldogan álltam előttük és csak annyit mondtam:
-Béke van. Nincs háború, nem dőlt össze a világ. Ne kerítsetek neki nagy feneket, elmúlik és elfelejti mindenki! Ne agyaljatok annyit, baromság! 

2.rész

Elővettem két szál cigit, az egyiket odaadtam Natinak a másikat pedig én fogtam. Az öngyújtóval meggyújtottuk és elkezdtünk füstölni. Hol egymásra, hol pedig a sulira néztünk, de egy szót sem szóltunk. 
-Te, Alex! Még van 2 évünk. Mit fogunk mi még 2 évig csinálni? 
-Tanulunk Natikám! Tudod mit jelent ez a szó?-Tanulni. Tudod?-néztem rá gúnyosan.
-Igen hogyne tudnám, de tudod hogy értem! Nem így! Hanem még 2 év van a suliból és már most unom. Én már végeznék vele szívesen.-nézett rám csillogó szemekkel.
-Tudom, én is....
-Na és hogy állsz a fiúkkal?-kérdezte félgúnnyal.
-Hadilábon! Nincs olyan pasas, aki elviselne hidd el!-mondtam nevetve.
-Nem is értem miért.....-nevetett. Ekkor egy kiabálás vetett véget  a kis kezdődő lelkizésnek.
-Lányok! Azonnal gyertek be, és megyünk az igazgatóiba. Mit képzeltek magatokról?! Nektek mindent lehet?!-kiabált velünk az osztályfőnököm. 
-Tanárnő engem kiküldtek óráról, és kijöttem levegőzni.-mentegetőztem.
-Nem érdekel, Alex! Nem jöhetsz ki az épületből, ha valami bajod lesz, engem csuknak le! Van 2 gyerekem és rohadtul nem akarok börtönbe menni! És a Nati? Neked milyen órád van?-üvöltött velünk.
-Nekem testnevelés órám van, tanárnő, de egy kicsit rosszul voltam, így kijöttem.-mentette magát Nati is. 
-Nem érdekel! Azért van az udvar! A másik meg, hogy mit gondolnak az emberek, hogy kint vagytok tanítási idő alatt?! Azonnal menjetek be, de egyenesen az igazgatóiba!-kezdett egy kicsit lenyugodni. Elindultunk a bejárat felé. Bementünk az épületbe és egyből a tanári felé vettük az irányt. Elhaladtunk a tanári előtt és mindenki minket bámult. Senki nem tudta, miért, csak annyit láttak, hogy mi vonulunk, mint a gyászmenet a hosszú folyosón. Végre elértünk az igazgatói iroda ajtaja elé. *Kopogás* 
-Elnézést kérek, jó napot kívánok. 
-Jó napot, LÁNYOK. Miért jöttetek?-kérdezte ÚGY, mint aki semmiről sem tud, de mi tudtuk, hogy már fölösleges a mentegetőzés, hisz az igazgatónő mindent látott a pont arra eső ablakból. 
-Hát....
-Akkor én elmondom!-vágott közbe az osztályfőnök. 
-Mi is eltudjuk mondani!-szóltam közbe, mielőtt bármit is mondhatott volna. 
-Jó, Alexa halljuk.-adott szót az igazgatónő. 
-Szóval, becsengettek és a barátnőm, aki mellett ültem folyamatosan nevetett és viháncolt. Én sem tudtam megállni, hogy ne nevessek és emiatt, meg amiatt mert a kedves TANÁRNŐ nem nagyon szimpatizál velem, elültetett. Ezt én teljes mértékben igazságtalannak találtam, emiatt hangnemet váltottam. Feleseltem, sőt szemtelenkedtem a TANÁRNŐVEL és kiküldött. Én fogtam magamat kiballagtam és akkor találkoztam Natival, aki elég rosszul nézett ki, mert rosszul volt. Megbeszéltük, hogy kimegyünk levegőzni, mert még van 20 percünk és hát én is minek üljek itt?! Kimentünk és pont volt nálam cigaretta és rágyújtottunk. Elszívtuk azt a két szál cigit, majd elkezdtünk beszélgeti, ekkor jött az osztályfőnök. Ennyi volt csak, és ebből annyi szabályt sértettünk meg, hogy nem lehet az iskola környékén dohányozni.
-És, hogy tanítás idő alatt NEM lehet kimenni az iskola épületéből!-nyomatékosította a tanárnő. 
-Így van. Úgyhogy ezért elnézést kérünk, nem fogunk többet ilyet csinálni.
-Hát lányok nagyon remélem! Mivel még nem volt eddig veletek semmi baj, ez az első és utolsó ilyen húzásotok! Megértettétek?!-mondta az igazgatónő.
-Igen megértettük, Igazgatónő!-mondtam nyugtázva.
-Rendben. Ha esetleg lesz több ilyen, először csak egy felfüggesztést kaptok, aztán pedig el kell, hogy bocsássalak benneteket! És ez mindkettőtökre vonatkozik!
-Megértettük, és nem lesz több ilyen!-ígértem meg.
-Rendben, most menjetek!-köszönt el.
-Viszont látásra, Igazgatónő!-köszöntünk el. 
-Lányok! Egy szóra még.-szólt utánunk az osztályfőnököm. -Remélem, hogy tudod Nati, hogy ezt jelenteni fogom az osztályfőnöködnek. És Alex. Nagyot csalódtam benned! Ne is kérd/kérjétek a bizalmamat. 

1.rész

-Micsoda? Biztosan nem fogok elülni! 
-Ne feleselj! Középiskolában vagyunk, nem a dedóban! Azt mondtam, hogy ülj ide előre!
-Ó hogy az a.....! *felállok és előre megyek* Így jó, TANÁRNŐ?! 
-Ha még egyszer ilyen hangnemet mersz megütni, kiküldelek!
-Kééérem! Küldjön ki!! Legalább nem kell hallgatnom ezt a szart....
-Vedd elő az ellenőrződet, tedd ki az asztalra, és menjél ki!
*Gúnyosan ránézek* -Nem azt mondta, hogy nem a dedóban vagyunk?! Ön szerint itt van az ellenőrzőm?
-Jó, akkor szólni fogok az osztályfőnöködnek! Legközelebbre hozzad az ellenőrződet!
-Egy kérdésem van, TANÁRNŐ. Ön szerint... Ha beír az ellenőrzőmbe, megmutatom a szüleimnek?! *Odavágok hozzá, egy gúnyos mosolyt* 
-Ne szemtelenkedj velem, de ezzel most megnyerted, hogy behívjam a szüleidet!
-Tessék! Rajta! Szóljak én nekik? 
-Most már aztán tényleg elég! Menjél kifelé! 
*Hátra nézek* Hahahaa!-ezzel kimentem az osztályteremből. Ez egy tökéletes alkalom arra, hogy elszívjak egy cigit. Ki kell mennem az iskola elé, de lehet nem fog kiengedni a portás, mondjuk még van 20percem kicsengetésig. *Elindulok lefelé a lépcsőn* 
-Szia, Alexa! Hova mész tanítás idő alatt?-néz rám nevetve.
-Szevasz, Nati! Hova mennék?! Szerinted? Kiküldött a vén kurva az óráról szóval csinálok valami hasznosat is! 
-Mész cigizni?-mint ha gondolat olvasó lenne.
-Ááááá! Úgy nézek én ki, mint aki cigizik?!-nevettem el magam, és böktem meg a vállát. 
-Nem dehogyis!-nevetett. 
-Tényleg neked is órád van, nem?!-jutott eszembe.
-De igen, de csak tesi. Az meg tudod milyen....
-Háát, ilyen felesleges időhúzás! 
-Elkísérjelek? Úgy sincs most semmi 'dolgom' !
-Biztos nézni akarod, ahogy a legjobb barátnőd egyre közelebb kerül a rákhoz?
-Jóban és rosszban!-nevette el magát.
-Fúúj ez jó buzis volt, mintha házasok lennénk.... Ne mondj többet ilyet!-undorodott fejjel, félmosollyal, ridegen közöltem vele.
-Jóóó!-nevetett. *Elindultunk, a portán kiengedtek némi magyarázkodás után, majd a suli melletti kis dombra leültünk*