9.rész

A következő napokban kicsit rosszabbul érzetem magamat a kelleténél. Fájt a hasam és a hátam. Nagy nyösztetés után rávettem magamat, hogy elmenjek az orvoshoz. Azt mondta, hogy megfázott a petefészkem és emiatt feküdnöm kell három napig, pihenni és melegíteni kell a pocakomat. Az egészben az a legrosszabb, hogy nem mehetek iskolába és nem láthatom Szandit... Sok-sok olyan dolog van kettőnkkel (már ha lehet ezt mondani, lehet az pontosabb lenne, hogy velünk) kapcsolatban, ami elgondolkodtató. Néha úgy érzem, hogy azt érzi, amit én és már csak a korlátoltságok miatt nem mondtuk még ki, hogy igen, máskor pedig, olyan mondatokat mond, amivel ugyan nem teljesen egyértelműen, de azt igazolja, hogy ő minden csak nem "más". Fogalmam sincs arról, hogy mit érez, vagy hogy mit gondol... és azt hiszem ez a legbosszantóbb az egészben. Ja! Igen, és az, hogy ezt kitudja meddig nem is tudom tovább bogozni, mert nem találkozunk. Gyorsan eltelt ez a nap is. Ami az egészben a legjobb volt, hogy még az előző nap csináltunk közös képeket Szandival, és a nagy unalmamban volt mit nézegetni. Annyira jó volt magunkat látni, és alig bírtam elaludni a gondolatától. Másnap ugyanúgy éreztem magamat, mint az előtte lévő nap, és egyáltalán nem hatott a gyógyszer, és a melegítés sem. Ez egész pontosan azt jeleni, hogy valószínűleg egész héten megyek iskolába, ennek következtében pedig, nem találkozok Szandival, ami az őszintét megmondva nem jó,-egyáltalán nem. Viszont a másnap nagyon jó alkalom volt arra, hogy egy elég messze lakó legjobb barátnőmmel beszéljek. Róla annyit kell tudni, hogy Lettinek hívják és három éve költözött ki Olaszországba. Nagyon sajnáltam, amikor elköltözött, de az volt a legironikusabb, hogy egyszerre költöztünk, csak én egy másik városba, ő meg egy másik országba. Még egyszer sem voltam kint nála, de ettől függetlenül ő már többször is volt az új lakhelyemen. Felhívtam Skypeon és elmondtam neki mindent, de tényleg mindent. Nagyon jól fogadta,. de azért kellett neki az az öt perc, amiben felfogta, és abbahagyta, hogy:
-Háhá! Persze!,-és még a,-Most ugye csak viccelsz?-Most viccelsz ugye?,-aztán több utalás után is még jött ez a tipikus,-Nyugodtan mondd, el ha lezbi vagy, nem, baj! Én a legjobb barátnőd vagyok elmondhatod!,-aztán miután elmondtam nem hitte el, ez teljesen ironikus, és tipikus... De azután a bizonyos öt perc után végre felfogta, és teljesen jól fogadta. Azt azért közölte velem, hogy én vagyok annak az élő példája, hogy egy ember, akiről felépítünk egy képet, milyen szinten,-milyen módon tudja lerombolni, összetaposni, összegyűrni, lenyelni, majd jól kiszarni azt, amit eddig gondoltunk róla, és mikor már azt hittük, hogy ismerjük kiderül, hogy nem. Ezután az egyetlen fiú barátomnak, aki a történetesen a másik legjobb barátom, neki is elmondtam, és tőle nem ilyen reakcióra számítottam...