-Szerelmes vagyok.-suttogta. Meglepődtem és hirtelen mozdulattal arrébb ültem. Néztem rá, szinte rémülten.
-Nyugi már! Csak ugrattalak!-nevette el magát.
-Rohadtul nem volt vicces, oké?!-néztem rá komoran.
-Csak kíváncsi voltam, hogy valójában olyan homofób vagy-e, mint amilyennek látszol.
-Mi az, hogy amilyennek látszok?-kérdeztem.
-Hát csak rád kell nézni.-jelentette ki.
-Tudd, hogy mindig megtudok újulni, és nagyon sok mindent nem tudsz rólam, annak ellenére, hogy a gondolataim hetven százalékát tudod.
-Miért nem mondod el azt a maradék harmincat is?
-Csak.
-Csak? Hát, jó.-már nem volt olyan vidám.
-Azért, mert nekem is kellenek titkok, jó? De hallod... inkább add a poharadat töltök még egy kis bort és jobban leszel.-mosolyodtam el.
-Nem kell. Idd meg, most mennem kell.-és ezzel a mondattal bezárulva elment. Nem igazán értettem a problémáját, de őszintén szólva nem is nagyon érdekelt. Ottmaradtam egyedül. Néztem az eget, és közben azon gondolkoztam, hogy mi az, amit nemhogy Nati, de még én sem tudok magamról. Sajnáltam, hogy egy ilyen apróság miatt összevesztünk, de hát most na. A hatalmas csöndet az egyik nagyon jó barátnőm, Szandi törte meg.
-Szia, Alex!-köszönt vidáman.
-Szia, Szandi! Mit keresel itt?-kérdeztem lepetten.
-Csak gondoltam átjövök. Az előbb láttam Natit elviharzani. Mi történt?-kíváncsiskodott.
-Áhh, semmi. Gyere, ülj le! Hozok egy poharat, mindjárt jövök!
-Rendben.-mikor visszaértem félig töltöttem a poharát.
-Cigit?-ajánlottam fel.
-Nem köszi, én nem dohányzok!
-Nagyon jól teszed! Büszke vagyok rád!-nevettem fel.
-A művészeknél alapkövetelmény, hogy igyanak, dohányozzanak és, hogy furik legyenek?-kérdezte vicceskedve.
-Nem. Ilyen vagyok, What a problem?
-Nothing.
-Én is úgy gondoltam!-kacsintottam rá. Ezután még beszélgettünk kicsit. Mellém ült, én pedig lefeküdtem és a combjára tettem a fejem. Egy furcsa érzés fogott el. Még soha nem éreztem ilyet. Nagyon jól éreztem vele magamat... Túl jól. És ekkor jöttem rá, hogy ilyen érzés az, ha szerelmes az ember. De hát ez lehetetlen. Ilyen nincs. Ahogyan Nati is mondta, én teljesen homofób vagyok és az úgy van rendjén! Ez mégis... Áhh, biztos csak a hormonok, fogtam rá, és nem törődtem vele tovább. Amikor hazament, még gondolkoztam ezen egy kicsit, de semmi.
Másnap mentem az iskolába, inkább csak vánszorogtam. Minden ugyanúgy ment, kivéve, hogy Szandira már nem tudtam úgy nézni, mint tegnapelőtt. Sokkal nagyobb melegséget (szó szerint) éreztem. Nem is tudom. Szégyellem, vagy nem? Mit fognak hozzá szólni a szüleim?-Ja, hogy leszarom?!-Mit fognak gondolni az emberek?-Ja, hogy ezt is?-Ez lennék én? Én mégsem vagyok meleg. Biszexnek hamarabb mondanám, mert a fiúk felé még mindig nagyobb érdeklődést mutatok. Nem csak megjátszásból, hanem, mert úgy érzem. A lányok nem is tetszenek, csak ez az egy. Akkor ez most hogy van? Mi van velem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése