10.rész

Egy hét elteltével elérkezett a hétvége. Arra gondoltam, hogy mi lenne ha... Ha elhívnám Szandit hozzám? A szüleimmel élek, mivel még kiskorú vagyok, és egyáltalán nem tudnak arról, hogy mi van... Szóval, miért ne hívhatnám el az egyik "barátnőmet"? Megkérdeztem Szandit és igent mondott. Boldogan vágtattam haza, hogy a szüleimtől is engedélyt kérjek, de nem igazán akartak beleegyezni,. amiatt mert sok dolgozatot írtunk a jövőhéten. Hosszas  nyöszörgés és rábeszélés után csak belementek, mert bevetettem a ,,Majd tanulunk együtt, ő úgyis jobb tanuló, tud segíteni!" szöveget. Ez pénteken volt, így szombat délelőtt átjött Szandi. Minden rendben ment, nem volt semmi gond, elvoltunk, Xbox, pc minden volt, ami csak kellett. Nagyon jókat játszottunk egymással, és akár egymás ellen is egy-egy játékban.. Sokszor ő nyert, persze csak azért, mert hagytam! Néztünk filmet is, egyértelműen vígjátékot, amin lehet nevetni! Ő is, és én is megmutattuk egymásnak a kedvenc filmjeinket. Az ő kedvenc filmje egy magyar film, a Csapd le csacsi, amiért én is rajongok, persze nem ez a kedvencem. Az én kedvenc filmem a Horrorra akadva5. Nagyon örültem, mert nagyon tetszett neki, sokat nevetett rajta. Sok olyan kétes helyzet volt, amikor a console-al játszottunk, hogy én nyertem vagy esetleg nyerésre álltam és Szandi nevetve átkarolt, persze azzal a szándékkal, hogy megtudjon lökni, vagy esetleg csak elvonja a figyelmem. Többször megpróbált viccesen fellökni, aminek az lett a vége, hogy én a földön fetrengtem,. ő meg rajtam feküdt,-egyértelműen ő nyert.
Amikor elérkezett az este jól elbeszélgettünk a sötétben, és azt mondta, hogy kedvel. De hogyan kedvel?? Úgy, mint barátnőt, vagy úgy, mint BARÁTNŐT?  Nem igazán szeretem a kételyeket, de most teljesen a kételyek gödrében voltam és csak az orrom látszódott ki, hogy kapjak levegőt. 

9.rész

A következő napokban kicsit rosszabbul érzetem magamat a kelleténél. Fájt a hasam és a hátam. Nagy nyösztetés után rávettem magamat, hogy elmenjek az orvoshoz. Azt mondta, hogy megfázott a petefészkem és emiatt feküdnöm kell három napig, pihenni és melegíteni kell a pocakomat. Az egészben az a legrosszabb, hogy nem mehetek iskolába és nem láthatom Szandit... Sok-sok olyan dolog van kettőnkkel (már ha lehet ezt mondani, lehet az pontosabb lenne, hogy velünk) kapcsolatban, ami elgondolkodtató. Néha úgy érzem, hogy azt érzi, amit én és már csak a korlátoltságok miatt nem mondtuk még ki, hogy igen, máskor pedig, olyan mondatokat mond, amivel ugyan nem teljesen egyértelműen, de azt igazolja, hogy ő minden csak nem "más". Fogalmam sincs arról, hogy mit érez, vagy hogy mit gondol... és azt hiszem ez a legbosszantóbb az egészben. Ja! Igen, és az, hogy ezt kitudja meddig nem is tudom tovább bogozni, mert nem találkozunk. Gyorsan eltelt ez a nap is. Ami az egészben a legjobb volt, hogy még az előző nap csináltunk közös képeket Szandival, és a nagy unalmamban volt mit nézegetni. Annyira jó volt magunkat látni, és alig bírtam elaludni a gondolatától. Másnap ugyanúgy éreztem magamat, mint az előtte lévő nap, és egyáltalán nem hatott a gyógyszer, és a melegítés sem. Ez egész pontosan azt jeleni, hogy valószínűleg egész héten megyek iskolába, ennek következtében pedig, nem találkozok Szandival, ami az őszintét megmondva nem jó,-egyáltalán nem. Viszont a másnap nagyon jó alkalom volt arra, hogy egy elég messze lakó legjobb barátnőmmel beszéljek. Róla annyit kell tudni, hogy Lettinek hívják és három éve költözött ki Olaszországba. Nagyon sajnáltam, amikor elköltözött, de az volt a legironikusabb, hogy egyszerre költöztünk, csak én egy másik városba, ő meg egy másik országba. Még egyszer sem voltam kint nála, de ettől függetlenül ő már többször is volt az új lakhelyemen. Felhívtam Skypeon és elmondtam neki mindent, de tényleg mindent. Nagyon jól fogadta,. de azért kellett neki az az öt perc, amiben felfogta, és abbahagyta, hogy:
-Háhá! Persze!,-és még a,-Most ugye csak viccelsz?-Most viccelsz ugye?,-aztán több utalás után is még jött ez a tipikus,-Nyugodtan mondd, el ha lezbi vagy, nem, baj! Én a legjobb barátnőd vagyok elmondhatod!,-aztán miután elmondtam nem hitte el, ez teljesen ironikus, és tipikus... De azután a bizonyos öt perc után végre felfogta, és teljesen jól fogadta. Azt azért közölte velem, hogy én vagyok annak az élő példája, hogy egy ember, akiről felépítünk egy képet, milyen szinten,-milyen módon tudja lerombolni, összetaposni, összegyűrni, lenyelni, majd jól kiszarni azt, amit eddig gondoltunk róla, és mikor már azt hittük, hogy ismerjük kiderül, hogy nem. Ezután az egyetlen fiú barátomnak, aki a történetesen a másik legjobb barátom, neki is elmondtam, és tőle nem ilyen reakcióra számítottam...

8.rész

Már elértünk a hét utolsó napjához, a péntekhez. Az órára, és arra, hogy kinyissák az ajtót, vártunk. Sajnos nem volt a terem előtt pad, ezért leültem a földre. Mellém ült Szandi is, és közben megétkezett, ha mondhatom így. Valami fornettis szart evett és amint végzett, az első gondolata az volt,-persze csak azután, hogy egy igényes kis gombócot formált belőle-, hogy hozzám vágja. Én ugyanígy visszadobtam, majd ő is még egyszer. A legjobb az volt az egészben, hogy eközben, pontosabban előtte épp egy párbeszéded folytattam, ami miatt kicsit ingerültebb lettem. Jó erősen összegyúrtam, majd lefogtam Szandi fejét, miközben azt kiabáltam: -Most megetetem veled! Amint épp azon ügyködtem, hogy megetessem vele és lenyomjam a torkán rám esett, olyan mértékben, hogy lefejelt, vagyis az arcunk és az ajkaink összeértek. Ebben már csak az volt a jobb, hogy az egyik osztálytársam, Gabi elkezdett kiabálni, hogy: -Fúúj ezek smároltak. Erre egy egyszerű reakcióm volt: -És akkor mi van? Természetesen erről szó sem volt, de nagyon humoros volt. Egyértelműen a többieket is megihlette Gabi kijelentése, és azzal vicceskedtek, hogy mennyünk szobára stb, stb. Szerintem nagyon vicces helyzet volt, és ha belegondolok még élveztem is! Miután hazaértem az iskolából elkezdődött bennem valami üresség, ami a hétvége közeledtével egyre nagyobb lett. Próbáltam rajzolni, de nem ment. Nem tudtam semmit csinálni, a játék sem kötött le. Lehet, hogy hiányzik valaki? Vagy mi ennek a magyarázata? Csak feküdtem az ágyamon és nem csináltam semmit. Lestem a földet, miközben azon gondolkodtam, hogy miafasz?! Most komolyan hiányzik Szandi?? Vagy... Csak az idő miatt van, azért, amiért esik az eső? Vagy.... Fogalmam sem volt, de azt tudtam, hogy egy baromi nagy fekete lyuk, egy űr van bennem. Elgondolkoztam, hogy valójában nem szeretem a lányokat, ergo nem vagyok leszbikus. Az utcán is csak a fiúkat nézem meg, de Szandi lány, és ugyanazt, sőt még nagyobb kötődést érzek iránta, mint egy fiú iránt. Akkor most ez hogy van? Most ez mi? Nem igazán értem.....

7.rész

Kicsit összeszedtük magunkat, elővettem egy doboz Marlborot és rágyújtottam. Észrevettem, hogy Nati nagyon méreget. Nem igazán értettem, de egy szót sem szóltam. Egyszer csak mellém ült. Közelebb hajolt, egészen a fülemig, olyannyira, hogy az ajka hozzáért a fülemhez. 
-Szerelmes vagyok.-suttogta. Meglepődtem és hirtelen mozdulattal arrébb ültem. Néztem rá, szinte rémülten.
-Nyugi már! Csak ugrattalak!-nevette el magát.
-Rohadtul nem volt vicces, oké?!-néztem rá komoran. 
-Csak kíváncsi voltam, hogy valójában olyan homofób vagy-e, mint amilyennek látszol.
-Mi az, hogy amilyennek látszok?-kérdeztem.
-Hát csak rád kell nézni.-jelentette ki.
-Tudd, hogy mindig megtudok újulni, és nagyon sok mindent nem tudsz rólam, annak ellenére, hogy a gondolataim hetven százalékát tudod. 
-Miért nem mondod el azt a maradék harmincat is?
-Csak.
-Csak? Hát, jó.-már nem volt olyan vidám.
-Azért, mert nekem is kellenek titkok, jó? De hallod... inkább add a poharadat töltök még egy kis bort és jobban leszel.-mosolyodtam el.
-Nem kell. Idd meg, most mennem kell.-és ezzel a mondattal bezárulva elment. Nem igazán értettem a problémáját, de őszintén szólva nem is nagyon érdekelt. Ottmaradtam egyedül. Néztem az eget, és közben azon gondolkoztam, hogy mi az, amit nemhogy Nati, de még én sem tudok magamról. Sajnáltam, hogy egy ilyen apróság miatt összevesztünk, de hát most na. A hatalmas csöndet az egyik nagyon jó barátnőm, Szandi törte meg. 
-Szia, Alex!-köszönt vidáman.
-Szia, Szandi! Mit keresel itt?-kérdeztem lepetten. 
-Csak gondoltam átjövök. Az előbb láttam Natit elviharzani. Mi történt?-kíváncsiskodott.
-Áhh, semmi. Gyere, ülj le! Hozok egy poharat, mindjárt jövök!
-Rendben.-mikor visszaértem félig töltöttem a poharát. 
-Cigit?-ajánlottam fel.
-Nem köszi, én nem dohányzok!
-Nagyon jól teszed! Büszke vagyok rád!-nevettem fel.
-A művészeknél alapkövetelmény, hogy igyanak, dohányozzanak és, hogy furik legyenek?-kérdezte vicceskedve.
-Nem. Ilyen vagyok, What a problem?
-Nothing.

-Én is úgy gondoltam!-kacsintottam rá. Ezután még beszélgettünk kicsit. Mellém ült, én pedig lefeküdtem és a combjára tettem a fejem. Egy furcsa érzés fogott el. Még soha nem éreztem ilyet. Nagyon jól éreztem vele magamat... Túl jól. És ekkor jöttem rá, hogy ilyen érzés az, ha szerelmes az ember. De hát ez lehetetlen. Ilyen nincs. Ahogyan Nati is mondta, én teljesen homofób vagyok és az úgy van rendjén! Ez mégis... Áhh, biztos csak a hormonok, fogtam rá, és nem törődtem vele tovább. Amikor hazament, még gondolkoztam ezen egy kicsit, de semmi.

Másnap mentem az iskolába, inkább csak vánszorogtam. Minden ugyanúgy ment, kivéve, hogy Szandira már nem tudtam úgy nézni, mint tegnapelőtt. Sokkal nagyobb melegséget (szó szerint) éreztem. Nem is tudom. Szégyellem, vagy nem? Mit fognak hozzá szólni a szüleim?-Ja, hogy leszarom?!-Mit fognak gondolni az emberek?-Ja, hogy ezt is?-Ez lennék én? Én mégsem vagyok meleg. Biszexnek hamarabb mondanám, mert a fiúk felé még mindig nagyobb érdeklődést mutatok. Nem csak megjátszásból, hanem, mert úgy érzem. A lányok nem is tetszenek, csak ez az egy. Akkor ez most hogy van? Mi van velem? 

6.rész

Másnap kimentem az egyik legjobb barátnőmmel, Natival a gangra. Elbeszélgettünk, elborozgattunk, jól éreztük magunkat. Elkezdtünk beszélgetni. 

-Milyen a suli szerinted?-kérdezte érdeklődve.

-Jó. Nagyon jó, mindenkit nagyon szeretek benne. És még a tanárok is egész jók!-mondtam nevetve.

-Egész jók?-nézett rám értetlenkedve.

-Igen! Tudom...tudom, hogy nem szoktam ilyeneket mondani, de most ez van.-mondtam határozottan.

-Akkor most nekem is kéne mondani valami szokatlant?-kérdezte félmosollyal az arcán.

-Ha akarsz...-és már akkor tudtam, hogy valami nagyot akar mondani. Azt még nem tudtam, hogy mit, de mindenre számítottam, csak erre nem.

-Tudod, hogy....-belekezdett, de hirtelen elakadt a szava.

-Hogy? Micsodát?-néztem rá megértő tekintettel, hogy önbizalmat nyerjen és kinyögje a mondanivalóját. 

-Azt, hogy még nem volt fiúm. És...-ismét csend uralkodott.

-Igen tudom, és??-egy fél perc néma csendet törtem meg, kissé türelmetlen hangnemben, de nem akartam nagyon durva lenni, nehogy ráijesszek és magába fojtsa a szót.

-Hát... Nem véletlenül. Alex... Leszbikus vagyok.-amint kimondta, becsukta a szemét és félve várta a reakciót. Egy pillanatra elgondolkoztam. Ennyire előítéletes és durva vagyok? Annyira előítéletes és durva vagyok, hogy a legjobb barátnőmnek félnie kelljen a véleményemtől, vagy inkább a véleményem kifejtésének formájától? Komolyan, ennyire? Csak bámultam. Néztem rá, s egy szót sem szóltam. Azt vártam, hogy mikor nyitja ki a szemét. Egy perc múlva kinyitotta. Néztem rá, s ő rám. Nem tudom mit mondhatnék neki, hogy legközelebb, ha valami fontosat mond el nekem ne kelljen becsuknia a szemét, és úgy várni a véleményemet. 

-Tudom.-mondtam teljesen higgadtan, mint aki uralja a helyzetet, közben pedig belül vívódtam, hogy hogyan nem vettem eddig észre?!

-Tudod??-kérdezte döbbenten. 

-Igen. Én így szeretlek.-mondtam, majd átöleltem. Nem tudtam mást mondani. Egyszerűen, annyira le voltam döbbenve, közben pedig nem szerettem volna, ha ebből a teljes lelki káoszból észrevenne valamit is. Csak öleltem és simogattam a hátát megértően.

-Nagyon örülök, hogy te vagy a legjobb barátnőm, Alex. Akárki, akármit mond, hogy milyen rossz vagy, és milyen szabad szájú, akkor is te vagy a legjobb ember, akit csak ismerek.-mondta, s közben megcsillantak a könnycseppek a szeme sarkában. 

-Ezt csak azért mondod, mert még nem láttál eleget a világból!-nevettem el magamat, és közben letöröltem a könnycseppeket, amik a szemében gyűltek. Ezzel fel is oldottam a megható pillanatot, szándékosan, mert biztosan én is elsírtam volna magamat, és én nem sírok! 

5.rész

A reggelem jól indult, jól kialudtam magamat. Nem igazán hatott meg a történet. Ettől függetlenül nem szerettem volna összefutni "senkivel". Mikor beértem az iskolába egyből az iskolai dolgozóval futottam össze legelőször, mondom perzseeeee...... EGYÉRTELMŰŰ. A napom igenis jól telt. Nem volt vele semmi bajom ennek ellenére még mindig kerültem mindenkit, aki "olyan" volt. Sokan csak nevettek ezen a történeten... Feltűnően csak nekem nem volt vicces. Zavart. Zavart az, hogy nem úgy volt, ahogy kívülről látszott.

Eltelt egy, majd kettő hét. Már csak egy hét volt  az őszi szünetig. Azt tervezgettem, hogy milyen lesz a hajam. Elmentem a fodrászhoz és levágattam a hajamat és befestettem vörösre. Szerintem baromi jól áll. Ezzel nem csak én voltam így. Egy fiúnak is feltűnt. Elkezdtünk beszélgetni. Sokat beszélgettünk, mire odajutottunk, hogy ebből a "barátságból" lehet valami. Ezzel egy baj van csak... Én csak magamat szeretem. Nem olyan vagyok, aki szeret másokat, mármint egy kapcsolatra teljesen alkalmatlan vagyok. Szeretek segíteni az embereken, szeretem őket megérteni, és szeretem őket. DE nem úgy! Szóval még fogalmam sincs, hogy mi lesz... Az a baj, hogy kevesen tolerálják azt, aki vagyok.

Nem azért, mert akkora szar vagyok vagy ilyesmi, csak máshogyan gondolkozok, mint a legtöbb """""""""""NORMÁLIS""""""""" ember. Mert, ha valaki kilóg a sorból és nem úgy viselkedik, nem úgy néz ki, nem úgy gondolkozik, mint a többi ember, akkor vagy hülye, vagy leszar mindent, vagy bolond. Pedig... Rohadtul nem. Attól, hogy nem akadok fent minden kis szaron, és nem úgy látom a dolgokat, mint mások, hanem kicsit lazábban, sőt egyáltalán nem komolyan véve, ettől még nem vagyok se hülye, se bolond. Csak egyszerűen TELJESEN minegy, hogy valaki mit csinál. Hogy miért? Azért, mert csinálsz valami hülyeséget, aztán felszállsz a buszra, senki nem ismer, senki nem tudja, hogy mit csináltál. Ha egy sokkal nagyobb baromságot csinálsz, akkor felszállsz a buszra ismer 1-2 ember, de attól még a többi 30 ember nem, és nem is tudják, hogy ki vagy. Nem azt mondom, hogy emiatt elkell menni bankot rabolni és vagy bejön vagy nem, hanem, hogy azok az apró és néha nagyobb hibák NEM hibák!! Egyszerűen csak az élet része! Mert ha nem lennének ilyen "hibák", akkor nem lenne kinek miről beszélni, nem lenne min aggódni, nem lenne min gondolkozni. És addig a jó, amíg az ember gondolkozik. Mert ha nem gondolkozunk, akkor nagy baj van! Nincsenek az életben hibák! Olyan és akkora "hiba", nevezzük inkább történésnek vagy eseménynek, ami az egész világot bejárja és az egész világ addig fog emlékezni rá, míg az a generáció ki nem hal. Akkora sincs, hogy a föld összes embere megutáljon vagy a társadalom teljesen kitaszítson! Nincsenek HIBÁK! (Ettől függetlenül nem kell elmenni lopni, vagy nem kell sittre kerülni, nem kell gyilkolni, de ezek a nagyon apró történések/események nem akkorák, hogy HIBÁNAK nevezzük!)