4.rész

Másnap egy kicsit jobban érzetem magamat a kelleténél és bent maradtam a barátaimmal a városban a suli után. Bementünk vettünk egy táskát, majd beálltunk a buszmegállóba. 5-en voltunk, így körbe álltunk. Nagyon nevettünk, beszélgettünk, viháncoltunk. Egyszer csak az egyik társunk észrevette az egyik iskolai dolgozót. Elkezdtünk róla beszélni, mert az egyik tagunk nem tudta, hogy ki ő, így elmagyaráztuk neki. Ezek után az egyik volt osztálytársamról elkezdtünk beszélgetni. Nagyon sok mindenen HANGOSAN nevettünk, mert nem lehet, vagy mivan?! Ezek után nagy nehezen jött a busz és felszálltam rá, pont az iskolai dolgozó után. Egy kis idő múlva megkérdezte, hogy abba az iskolába járok-e, amiben ő is dolgozik, én pedig igennel feleltem. Megkérdezte, hogy melyik osztályba. Elmondtam. Nem kérdezett mást. Kicsit furcsállottam és alapból is, kiadtam valakinek az adataimat, csak nem tudom kinek..., így megkérdeztem, tőle, hogy ő tanár-e vagy mivan, mert hát na... Nem adott rá választ, csak azt közölte, hogy szólni fog az osztályfőnökömnek, mert mindent hallott. Én így lestem, álltam és lestem. Ő elfordult, így megkocogtattam egy jó félperc múlva a vállát és elnézést kértem tőle, ha esetleg valamivel megbántottuk, de meg sem hallgatott. 
*megkocogtattam a vállát* -Elnézést szeretnék kérni, ha... *belevág* -Nem semmi! Majd holnap az osztályfőnökkel! -Jól van nem azért csak... *belevág* -Persze-persze, persze..... Mondom majd holnap az osztályfőnökkel! 
Hááááááát, okéééééééééééééé......... Most mit erőltessem?! Azt szerettem volna neki mondani, hogy elnézést kérek, ha valamivel megbántottuk és esetleg valamit magára vett abból a beszélgetésből, de ha nem is érdekli, mit csináljak?! Nem lehet neki megmagyarázni, és nem is akarom! Nincs mit megmagyarázni! Mihelyst hazaértem szóltam a szüleimnek, hogy számítsanak valami jó kis osztályfőnökire, vagy egy szaftos igazgatóira. Másnap egyel hamarabbi busszal bementem az iskolába a többiekkel együtt és vártuk az osztályfőnököt. Mikor megérkezett egyből lerohantuk, de ő közölte velünk, hogy előbb levetkőzik, aztán beszél velünk. Ez így is történt. Mondtuk neki, hogy tegnap történt egy iszonyúan kellemetlen félreértés, de ő már mindent tudott, hisz már tegnap felhívta az iskolai dolgozó. Elmondtuk neki, hogy hogy történt, és hogy semmi rosszat nem mondtunk, csak nevettünk, meg pluszban még nem is róla beszéltünk, azért a nevét meg az, hogy ott dolgozik a suliban csak ellehet mondani nem?! Na, de ez teljesen mindegy, mondta az osztályfőnök, hogy ő nem volt ott, de mind a két felet megérti, de így is egy osztályfőnökit kell adnia nekünk, és hogy így is örül, hogy megtudták beszélni, hogy csak magunk között rendezzük el ennyivel. Én úgy érzem, hogy mindegy, mert én és a társaim tudjuk, hogy hogy volt, mit mondtunk és kire. Senkit nem szidtunk, senkit nem rágalmaztunk, semmi ilyen nem volt, mint ahogy ellett mesélve. Jó, figyelmeztessenek szóba, de azért sem rágalmazás nem volt, sem szidás, sem semmi olyan, amiből ekkora ügyet kellett volna csinálni. De nem baj. Egy osztályfőnöki figyelmeztetést kaptam, és ennek az a következménye, hogy nem lehet ebben a félévben már 5-s magatartásom. Tragédia. Valószínűleg nem emiatt fogom felvágni az ereimet és nem leszek öngyilkos... sokak bánatára.... Már jól kezdem ezt a félévet gondoltam magamban, és lefeküdtem aludni.