3.rész

Miután határozottan közölte velünk az osztályfőnököm, hogy nem bízik már bennünk, azt is mondta, hogy felhívja a szüleimet. Erre nem tudtam egyszerűen mit mondani. Csak támogatni tudom. Nem fogok a szüleimnek sem hazudni, elmondok nekik is mindent. Mikor hazaértem nem éppen a legjobb hangulatban vártak rám. 
-Sziasztok, megjöttem!-kiabáltam be a nappaliba.
-Sziaaa!-kiabált vissza egy női hang, ami valószínűleg anyukámé.-Gyere csak! Mi volt ma a suliban?-kérdezte kíváncsian és határozottan. 
-Háát..... Biztos elmondott már mindent az osztályfőnök, nem tudok már újat mondani...-mondtam.
-Ne legyen ekkora a szád! Mit csináltál? Lehet, hogy az osztályfőnököd elmondta, de szeretném tőled is hallani!-parancsolt rám.
-Okés....-mondtam, majd elmeséltem neki mindent részletesen.
-Az órákon kéne normálisan viselkedned! Ne szemtelenkedj a tanárnővel sem, mert meg fog buktatni, de akkor neked véged!-mondta anyám mérgesen.
-Jóóó!!-mondtam nyűgösen.-Most már mehetek?-kérdeztem türelmetlenül.
-Nem! Most megvárjuk apádat neki is elmondasz mindent!
-Ahhhj....... Mondd el neki te! Leszarom!-és ezzel kimentem a nappaliból. Hallottam ahogy anya kiabálja a nevem és hogy menjek vissza, de egy cseppet sem érdekelt. Akkor nem. 
-Mi bajod van?!-rontott be anyám a szobámba. 
-Semmi! Hagyjál mááár! Faszom, hogy állandóan pesztrálni kell..... Nem hiszem el!-keltem ki magamból. 
-Ne beszélj így! Én értem, hogy kamaszkor, meg 17 leszel, meg minden de akkor sem engedheted meg ezt magadnak!-utasított.
-Ühümm..... 
-Egy fiú van a háttérben?-kérdezte kíváncsian, mint ha úgy érezné jó nyomon jár. 
-És ha igen? Akkor sincs semmi.-mondtam úgy, mint ha igaz lenne, persze semmiféle fiú nincs.
-De ezt megtudjuk beszélni, segítek bármiben!-mondta szinte már aggódva.
-Uhhh.. Akkor nincs semmi pasi!-mondtam megijedve.
-Na most van vagy nincs?
-Lehet van, lehet nincs, kitudja...-mondtam mosolyogva.-Viszont most megyek, sziaaa!-köszöntem el gyorsan.
-Hová mé..? *Ajtó csukódás* Már nem vártam meg a kérdés végét sem, csak siettem. Nem tudom merre megyek, hová tartok, csak megyek egyenesen, majd kilyukadok valahova. Az erdő felé tartottam. Kell egy kis kikapcsolódás. Elakarok szakadni mindentől! Mindentől, amiben gondolkozni kell. Én csak ÉLNI akarok és NEM TÚLÉLNI! ÉLVE AKAROK MEGHALNI! Nem tudok így élni. Így csak létezni lehet. Mindig jön újabb,-és újabb lehetőség. Ezt most elbasztam?! Jön nemsokára egy újabb ugyanilyen lehetőség és akkor majd jól fogom csinálni! Kijavítom! Nincs semmi sem veszve! Ezt kellene mindenkinek megérteni, hogy az életünk egy kör. Ebben a körben megyünk körbe köre és újra megkapjuk ezeket a lehetőségeket. MINDEN kijavítható! Nem megyek be ma a iskolába? Holnap bemegyek! Összedől a világ? Nem. Egy igazolatlantól összeomlik az életem? Nem. Történik valami? Nem. Akkor?! Hol itt a kérdés?! Miután gondolkoztam egy kicsit és kiszellőztettem a fejemet elindultam haza. Otthon persze apámnak is magyarázkodnom kellett volna, de én csak álltam és pozitívan, mosolyogva, boldogan álltam előttük és csak annyit mondtam:
-Béke van. Nincs háború, nem dőlt össze a világ. Ne kerítsetek neki nagy feneket, elmúlik és elfelejti mindenki! Ne agyaljatok annyit, baromság!