6.rész

Másnap kimentem az egyik legjobb barátnőmmel, Natival a gangra. Elbeszélgettünk, elborozgattunk, jól éreztük magunkat. Elkezdtünk beszélgetni. 

-Milyen a suli szerinted?-kérdezte érdeklődve.

-Jó. Nagyon jó, mindenkit nagyon szeretek benne. És még a tanárok is egész jók!-mondtam nevetve.

-Egész jók?-nézett rám értetlenkedve.

-Igen! Tudom...tudom, hogy nem szoktam ilyeneket mondani, de most ez van.-mondtam határozottan.

-Akkor most nekem is kéne mondani valami szokatlant?-kérdezte félmosollyal az arcán.

-Ha akarsz...-és már akkor tudtam, hogy valami nagyot akar mondani. Azt még nem tudtam, hogy mit, de mindenre számítottam, csak erre nem.

-Tudod, hogy....-belekezdett, de hirtelen elakadt a szava.

-Hogy? Micsodát?-néztem rá megértő tekintettel, hogy önbizalmat nyerjen és kinyögje a mondanivalóját. 

-Azt, hogy még nem volt fiúm. És...-ismét csend uralkodott.

-Igen tudom, és??-egy fél perc néma csendet törtem meg, kissé türelmetlen hangnemben, de nem akartam nagyon durva lenni, nehogy ráijesszek és magába fojtsa a szót.

-Hát... Nem véletlenül. Alex... Leszbikus vagyok.-amint kimondta, becsukta a szemét és félve várta a reakciót. Egy pillanatra elgondolkoztam. Ennyire előítéletes és durva vagyok? Annyira előítéletes és durva vagyok, hogy a legjobb barátnőmnek félnie kelljen a véleményemtől, vagy inkább a véleményem kifejtésének formájától? Komolyan, ennyire? Csak bámultam. Néztem rá, s egy szót sem szóltam. Azt vártam, hogy mikor nyitja ki a szemét. Egy perc múlva kinyitotta. Néztem rá, s ő rám. Nem tudom mit mondhatnék neki, hogy legközelebb, ha valami fontosat mond el nekem ne kelljen becsuknia a szemét, és úgy várni a véleményemet. 

-Tudom.-mondtam teljesen higgadtan, mint aki uralja a helyzetet, közben pedig belül vívódtam, hogy hogyan nem vettem eddig észre?!

-Tudod??-kérdezte döbbenten. 

-Igen. Én így szeretlek.-mondtam, majd átöleltem. Nem tudtam mást mondani. Egyszerűen, annyira le voltam döbbenve, közben pedig nem szerettem volna, ha ebből a teljes lelki káoszból észrevenne valamit is. Csak öleltem és simogattam a hátát megértően.

-Nagyon örülök, hogy te vagy a legjobb barátnőm, Alex. Akárki, akármit mond, hogy milyen rossz vagy, és milyen szabad szájú, akkor is te vagy a legjobb ember, akit csak ismerek.-mondta, s közben megcsillantak a könnycseppek a szeme sarkában. 

-Ezt csak azért mondod, mert még nem láttál eleget a világból!-nevettem el magamat, és közben letöröltem a könnycseppeket, amik a szemében gyűltek. Ezzel fel is oldottam a megható pillanatot, szándékosan, mert biztosan én is elsírtam volna magamat, és én nem sírok! 

5.rész

A reggelem jól indult, jól kialudtam magamat. Nem igazán hatott meg a történet. Ettől függetlenül nem szerettem volna összefutni "senkivel". Mikor beértem az iskolába egyből az iskolai dolgozóval futottam össze legelőször, mondom perzseeeee...... EGYÉRTELMŰŰ. A napom igenis jól telt. Nem volt vele semmi bajom ennek ellenére még mindig kerültem mindenkit, aki "olyan" volt. Sokan csak nevettek ezen a történeten... Feltűnően csak nekem nem volt vicces. Zavart. Zavart az, hogy nem úgy volt, ahogy kívülről látszott.

Eltelt egy, majd kettő hét. Már csak egy hét volt  az őszi szünetig. Azt tervezgettem, hogy milyen lesz a hajam. Elmentem a fodrászhoz és levágattam a hajamat és befestettem vörösre. Szerintem baromi jól áll. Ezzel nem csak én voltam így. Egy fiúnak is feltűnt. Elkezdtünk beszélgetni. Sokat beszélgettünk, mire odajutottunk, hogy ebből a "barátságból" lehet valami. Ezzel egy baj van csak... Én csak magamat szeretem. Nem olyan vagyok, aki szeret másokat, mármint egy kapcsolatra teljesen alkalmatlan vagyok. Szeretek segíteni az embereken, szeretem őket megérteni, és szeretem őket. DE nem úgy! Szóval még fogalmam sincs, hogy mi lesz... Az a baj, hogy kevesen tolerálják azt, aki vagyok.

Nem azért, mert akkora szar vagyok vagy ilyesmi, csak máshogyan gondolkozok, mint a legtöbb """""""""""NORMÁLIS""""""""" ember. Mert, ha valaki kilóg a sorból és nem úgy viselkedik, nem úgy néz ki, nem úgy gondolkozik, mint a többi ember, akkor vagy hülye, vagy leszar mindent, vagy bolond. Pedig... Rohadtul nem. Attól, hogy nem akadok fent minden kis szaron, és nem úgy látom a dolgokat, mint mások, hanem kicsit lazábban, sőt egyáltalán nem komolyan véve, ettől még nem vagyok se hülye, se bolond. Csak egyszerűen TELJESEN minegy, hogy valaki mit csinál. Hogy miért? Azért, mert csinálsz valami hülyeséget, aztán felszállsz a buszra, senki nem ismer, senki nem tudja, hogy mit csináltál. Ha egy sokkal nagyobb baromságot csinálsz, akkor felszállsz a buszra ismer 1-2 ember, de attól még a többi 30 ember nem, és nem is tudják, hogy ki vagy. Nem azt mondom, hogy emiatt elkell menni bankot rabolni és vagy bejön vagy nem, hanem, hogy azok az apró és néha nagyobb hibák NEM hibák!! Egyszerűen csak az élet része! Mert ha nem lennének ilyen "hibák", akkor nem lenne kinek miről beszélni, nem lenne min aggódni, nem lenne min gondolkozni. És addig a jó, amíg az ember gondolkozik. Mert ha nem gondolkozunk, akkor nagy baj van! Nincsenek az életben hibák! Olyan és akkora "hiba", nevezzük inkább történésnek vagy eseménynek, ami az egész világot bejárja és az egész világ addig fog emlékezni rá, míg az a generáció ki nem hal. Akkora sincs, hogy a föld összes embere megutáljon vagy a társadalom teljesen kitaszítson! Nincsenek HIBÁK! (Ettől függetlenül nem kell elmenni lopni, vagy nem kell sittre kerülni, nem kell gyilkolni, de ezek a nagyon apró történések/események nem akkorák, hogy HIBÁNAK nevezzük!) 

4.rész

Másnap egy kicsit jobban érzetem magamat a kelleténél és bent maradtam a barátaimmal a városban a suli után. Bementünk vettünk egy táskát, majd beálltunk a buszmegállóba. 5-en voltunk, így körbe álltunk. Nagyon nevettünk, beszélgettünk, viháncoltunk. Egyszer csak az egyik társunk észrevette az egyik iskolai dolgozót. Elkezdtünk róla beszélni, mert az egyik tagunk nem tudta, hogy ki ő, így elmagyaráztuk neki. Ezek után az egyik volt osztálytársamról elkezdtünk beszélgetni. Nagyon sok mindenen HANGOSAN nevettünk, mert nem lehet, vagy mivan?! Ezek után nagy nehezen jött a busz és felszálltam rá, pont az iskolai dolgozó után. Egy kis idő múlva megkérdezte, hogy abba az iskolába járok-e, amiben ő is dolgozik, én pedig igennel feleltem. Megkérdezte, hogy melyik osztályba. Elmondtam. Nem kérdezett mást. Kicsit furcsállottam és alapból is, kiadtam valakinek az adataimat, csak nem tudom kinek..., így megkérdeztem, tőle, hogy ő tanár-e vagy mivan, mert hát na... Nem adott rá választ, csak azt közölte, hogy szólni fog az osztályfőnökömnek, mert mindent hallott. Én így lestem, álltam és lestem. Ő elfordult, így megkocogtattam egy jó félperc múlva a vállát és elnézést kértem tőle, ha esetleg valamivel megbántottuk, de meg sem hallgatott. 
*megkocogtattam a vállát* -Elnézést szeretnék kérni, ha... *belevág* -Nem semmi! Majd holnap az osztályfőnökkel! -Jól van nem azért csak... *belevág* -Persze-persze, persze..... Mondom majd holnap az osztályfőnökkel! 
Hááááááát, okéééééééééééééé......... Most mit erőltessem?! Azt szerettem volna neki mondani, hogy elnézést kérek, ha valamivel megbántottuk és esetleg valamit magára vett abból a beszélgetésből, de ha nem is érdekli, mit csináljak?! Nem lehet neki megmagyarázni, és nem is akarom! Nincs mit megmagyarázni! Mihelyst hazaértem szóltam a szüleimnek, hogy számítsanak valami jó kis osztályfőnökire, vagy egy szaftos igazgatóira. Másnap egyel hamarabbi busszal bementem az iskolába a többiekkel együtt és vártuk az osztályfőnököt. Mikor megérkezett egyből lerohantuk, de ő közölte velünk, hogy előbb levetkőzik, aztán beszél velünk. Ez így is történt. Mondtuk neki, hogy tegnap történt egy iszonyúan kellemetlen félreértés, de ő már mindent tudott, hisz már tegnap felhívta az iskolai dolgozó. Elmondtuk neki, hogy hogy történt, és hogy semmi rosszat nem mondtunk, csak nevettünk, meg pluszban még nem is róla beszéltünk, azért a nevét meg az, hogy ott dolgozik a suliban csak ellehet mondani nem?! Na, de ez teljesen mindegy, mondta az osztályfőnök, hogy ő nem volt ott, de mind a két felet megérti, de így is egy osztályfőnökit kell adnia nekünk, és hogy így is örül, hogy megtudták beszélni, hogy csak magunk között rendezzük el ennyivel. Én úgy érzem, hogy mindegy, mert én és a társaim tudjuk, hogy hogy volt, mit mondtunk és kire. Senkit nem szidtunk, senkit nem rágalmaztunk, semmi ilyen nem volt, mint ahogy ellett mesélve. Jó, figyelmeztessenek szóba, de azért sem rágalmazás nem volt, sem szidás, sem semmi olyan, amiből ekkora ügyet kellett volna csinálni. De nem baj. Egy osztályfőnöki figyelmeztetést kaptam, és ennek az a következménye, hogy nem lehet ebben a félévben már 5-s magatartásom. Tragédia. Valószínűleg nem emiatt fogom felvágni az ereimet és nem leszek öngyilkos... sokak bánatára.... Már jól kezdem ezt a félévet gondoltam magamban, és lefeküdtem aludni. 

3.rész

Miután határozottan közölte velünk az osztályfőnököm, hogy nem bízik már bennünk, azt is mondta, hogy felhívja a szüleimet. Erre nem tudtam egyszerűen mit mondani. Csak támogatni tudom. Nem fogok a szüleimnek sem hazudni, elmondok nekik is mindent. Mikor hazaértem nem éppen a legjobb hangulatban vártak rám. 
-Sziasztok, megjöttem!-kiabáltam be a nappaliba.
-Sziaaa!-kiabált vissza egy női hang, ami valószínűleg anyukámé.-Gyere csak! Mi volt ma a suliban?-kérdezte kíváncsian és határozottan. 
-Háát..... Biztos elmondott már mindent az osztályfőnök, nem tudok már újat mondani...-mondtam.
-Ne legyen ekkora a szád! Mit csináltál? Lehet, hogy az osztályfőnököd elmondta, de szeretném tőled is hallani!-parancsolt rám.
-Okés....-mondtam, majd elmeséltem neki mindent részletesen.
-Az órákon kéne normálisan viselkedned! Ne szemtelenkedj a tanárnővel sem, mert meg fog buktatni, de akkor neked véged!-mondta anyám mérgesen.
-Jóóó!!-mondtam nyűgösen.-Most már mehetek?-kérdeztem türelmetlenül.
-Nem! Most megvárjuk apádat neki is elmondasz mindent!
-Ahhhj....... Mondd el neki te! Leszarom!-és ezzel kimentem a nappaliból. Hallottam ahogy anya kiabálja a nevem és hogy menjek vissza, de egy cseppet sem érdekelt. Akkor nem. 
-Mi bajod van?!-rontott be anyám a szobámba. 
-Semmi! Hagyjál mááár! Faszom, hogy állandóan pesztrálni kell..... Nem hiszem el!-keltem ki magamból. 
-Ne beszélj így! Én értem, hogy kamaszkor, meg 17 leszel, meg minden de akkor sem engedheted meg ezt magadnak!-utasított.
-Ühümm..... 
-Egy fiú van a háttérben?-kérdezte kíváncsian, mint ha úgy érezné jó nyomon jár. 
-És ha igen? Akkor sincs semmi.-mondtam úgy, mint ha igaz lenne, persze semmiféle fiú nincs.
-De ezt megtudjuk beszélni, segítek bármiben!-mondta szinte már aggódva.
-Uhhh.. Akkor nincs semmi pasi!-mondtam megijedve.
-Na most van vagy nincs?
-Lehet van, lehet nincs, kitudja...-mondtam mosolyogva.-Viszont most megyek, sziaaa!-köszöntem el gyorsan.
-Hová mé..? *Ajtó csukódás* Már nem vártam meg a kérdés végét sem, csak siettem. Nem tudom merre megyek, hová tartok, csak megyek egyenesen, majd kilyukadok valahova. Az erdő felé tartottam. Kell egy kis kikapcsolódás. Elakarok szakadni mindentől! Mindentől, amiben gondolkozni kell. Én csak ÉLNI akarok és NEM TÚLÉLNI! ÉLVE AKAROK MEGHALNI! Nem tudok így élni. Így csak létezni lehet. Mindig jön újabb,-és újabb lehetőség. Ezt most elbasztam?! Jön nemsokára egy újabb ugyanilyen lehetőség és akkor majd jól fogom csinálni! Kijavítom! Nincs semmi sem veszve! Ezt kellene mindenkinek megérteni, hogy az életünk egy kör. Ebben a körben megyünk körbe köre és újra megkapjuk ezeket a lehetőségeket. MINDEN kijavítható! Nem megyek be ma a iskolába? Holnap bemegyek! Összedől a világ? Nem. Egy igazolatlantól összeomlik az életem? Nem. Történik valami? Nem. Akkor?! Hol itt a kérdés?! Miután gondolkoztam egy kicsit és kiszellőztettem a fejemet elindultam haza. Otthon persze apámnak is magyarázkodnom kellett volna, de én csak álltam és pozitívan, mosolyogva, boldogan álltam előttük és csak annyit mondtam:
-Béke van. Nincs háború, nem dőlt össze a világ. Ne kerítsetek neki nagy feneket, elmúlik és elfelejti mindenki! Ne agyaljatok annyit, baromság! 

2.rész

Elővettem két szál cigit, az egyiket odaadtam Natinak a másikat pedig én fogtam. Az öngyújtóval meggyújtottuk és elkezdtünk füstölni. Hol egymásra, hol pedig a sulira néztünk, de egy szót sem szóltunk. 
-Te, Alex! Még van 2 évünk. Mit fogunk mi még 2 évig csinálni? 
-Tanulunk Natikám! Tudod mit jelent ez a szó?-Tanulni. Tudod?-néztem rá gúnyosan.
-Igen hogyne tudnám, de tudod hogy értem! Nem így! Hanem még 2 év van a suliból és már most unom. Én már végeznék vele szívesen.-nézett rám csillogó szemekkel.
-Tudom, én is....
-Na és hogy állsz a fiúkkal?-kérdezte félgúnnyal.
-Hadilábon! Nincs olyan pasas, aki elviselne hidd el!-mondtam nevetve.
-Nem is értem miért.....-nevetett. Ekkor egy kiabálás vetett véget  a kis kezdődő lelkizésnek.
-Lányok! Azonnal gyertek be, és megyünk az igazgatóiba. Mit képzeltek magatokról?! Nektek mindent lehet?!-kiabált velünk az osztályfőnököm. 
-Tanárnő engem kiküldtek óráról, és kijöttem levegőzni.-mentegetőztem.
-Nem érdekel, Alex! Nem jöhetsz ki az épületből, ha valami bajod lesz, engem csuknak le! Van 2 gyerekem és rohadtul nem akarok börtönbe menni! És a Nati? Neked milyen órád van?-üvöltött velünk.
-Nekem testnevelés órám van, tanárnő, de egy kicsit rosszul voltam, így kijöttem.-mentette magát Nati is. 
-Nem érdekel! Azért van az udvar! A másik meg, hogy mit gondolnak az emberek, hogy kint vagytok tanítási idő alatt?! Azonnal menjetek be, de egyenesen az igazgatóiba!-kezdett egy kicsit lenyugodni. Elindultunk a bejárat felé. Bementünk az épületbe és egyből a tanári felé vettük az irányt. Elhaladtunk a tanári előtt és mindenki minket bámult. Senki nem tudta, miért, csak annyit láttak, hogy mi vonulunk, mint a gyászmenet a hosszú folyosón. Végre elértünk az igazgatói iroda ajtaja elé. *Kopogás* 
-Elnézést kérek, jó napot kívánok. 
-Jó napot, LÁNYOK. Miért jöttetek?-kérdezte ÚGY, mint aki semmiről sem tud, de mi tudtuk, hogy már fölösleges a mentegetőzés, hisz az igazgatónő mindent látott a pont arra eső ablakból. 
-Hát....
-Akkor én elmondom!-vágott közbe az osztályfőnök. 
-Mi is eltudjuk mondani!-szóltam közbe, mielőtt bármit is mondhatott volna. 
-Jó, Alexa halljuk.-adott szót az igazgatónő. 
-Szóval, becsengettek és a barátnőm, aki mellett ültem folyamatosan nevetett és viháncolt. Én sem tudtam megállni, hogy ne nevessek és emiatt, meg amiatt mert a kedves TANÁRNŐ nem nagyon szimpatizál velem, elültetett. Ezt én teljes mértékben igazságtalannak találtam, emiatt hangnemet váltottam. Feleseltem, sőt szemtelenkedtem a TANÁRNŐVEL és kiküldött. Én fogtam magamat kiballagtam és akkor találkoztam Natival, aki elég rosszul nézett ki, mert rosszul volt. Megbeszéltük, hogy kimegyünk levegőzni, mert még van 20 percünk és hát én is minek üljek itt?! Kimentünk és pont volt nálam cigaretta és rágyújtottunk. Elszívtuk azt a két szál cigit, majd elkezdtünk beszélgeti, ekkor jött az osztályfőnök. Ennyi volt csak, és ebből annyi szabályt sértettünk meg, hogy nem lehet az iskola környékén dohányozni.
-És, hogy tanítás idő alatt NEM lehet kimenni az iskola épületéből!-nyomatékosította a tanárnő. 
-Így van. Úgyhogy ezért elnézést kérünk, nem fogunk többet ilyet csinálni.
-Hát lányok nagyon remélem! Mivel még nem volt eddig veletek semmi baj, ez az első és utolsó ilyen húzásotok! Megértettétek?!-mondta az igazgatónő.
-Igen megértettük, Igazgatónő!-mondtam nyugtázva.
-Rendben. Ha esetleg lesz több ilyen, először csak egy felfüggesztést kaptok, aztán pedig el kell, hogy bocsássalak benneteket! És ez mindkettőtökre vonatkozik!
-Megértettük, és nem lesz több ilyen!-ígértem meg.
-Rendben, most menjetek!-köszönt el.
-Viszont látásra, Igazgatónő!-köszöntünk el. 
-Lányok! Egy szóra még.-szólt utánunk az osztályfőnököm. -Remélem, hogy tudod Nati, hogy ezt jelenteni fogom az osztályfőnöködnek. És Alex. Nagyot csalódtam benned! Ne is kérd/kérjétek a bizalmamat. 

1.rész

-Micsoda? Biztosan nem fogok elülni! 
-Ne feleselj! Középiskolában vagyunk, nem a dedóban! Azt mondtam, hogy ülj ide előre!
-Ó hogy az a.....! *felállok és előre megyek* Így jó, TANÁRNŐ?! 
-Ha még egyszer ilyen hangnemet mersz megütni, kiküldelek!
-Kééérem! Küldjön ki!! Legalább nem kell hallgatnom ezt a szart....
-Vedd elő az ellenőrződet, tedd ki az asztalra, és menjél ki!
*Gúnyosan ránézek* -Nem azt mondta, hogy nem a dedóban vagyunk?! Ön szerint itt van az ellenőrzőm?
-Jó, akkor szólni fogok az osztályfőnöködnek! Legközelebbre hozzad az ellenőrződet!
-Egy kérdésem van, TANÁRNŐ. Ön szerint... Ha beír az ellenőrzőmbe, megmutatom a szüleimnek?! *Odavágok hozzá, egy gúnyos mosolyt* 
-Ne szemtelenkedj velem, de ezzel most megnyerted, hogy behívjam a szüleidet!
-Tessék! Rajta! Szóljak én nekik? 
-Most már aztán tényleg elég! Menjél kifelé! 
*Hátra nézek* Hahahaa!-ezzel kimentem az osztályteremből. Ez egy tökéletes alkalom arra, hogy elszívjak egy cigit. Ki kell mennem az iskola elé, de lehet nem fog kiengedni a portás, mondjuk még van 20percem kicsengetésig. *Elindulok lefelé a lépcsőn* 
-Szia, Alexa! Hova mész tanítás idő alatt?-néz rám nevetve.
-Szevasz, Nati! Hova mennék?! Szerinted? Kiküldött a vén kurva az óráról szóval csinálok valami hasznosat is! 
-Mész cigizni?-mint ha gondolat olvasó lenne.
-Ááááá! Úgy nézek én ki, mint aki cigizik?!-nevettem el magam, és böktem meg a vállát. 
-Nem dehogyis!-nevetett. 
-Tényleg neked is órád van, nem?!-jutott eszembe.
-De igen, de csak tesi. Az meg tudod milyen....
-Háát, ilyen felesleges időhúzás! 
-Elkísérjelek? Úgy sincs most semmi 'dolgom' !
-Biztos nézni akarod, ahogy a legjobb barátnőd egyre közelebb kerül a rákhoz?
-Jóban és rosszban!-nevette el magát.
-Fúúj ez jó buzis volt, mintha házasok lennénk.... Ne mondj többet ilyet!-undorodott fejjel, félmosollyal, ridegen közöltem vele.
-Jóóó!-nevetett. *Elindultunk, a portán kiengedtek némi magyarázkodás után, majd a suli melletti kis dombra leültünk*